A víz hiánya
Mint mindenki látja, sajnos a víznek a hiánya nem tesz jót a minket szorosan körülvevő környezetnek. Ennek látható következményei: kiszikkadt talaj, elsárgult fű, kiszáradó, elhaló fák, idén alig hallottam madárcsicsergést, pedig a mi udvarunkban egy tó gondoskodik friss vízről a madarak és egyéb élőlények számára.
Érezzük a hiányát a gondoskodásnak. Az idei száraz nyár sajnos felkészületlenül érintett mindenkit. Mint régen a mondás a téli időszakra vonatkozóan: a télre felkészültünk, de hidegre nem számítottunk. Valahogy így érzem magam jelenleg a nyarunkra visszatekintve. Tudtuk, hogy jön a nyár, tudtuk, hogy meleg lesz, de ilyen aszályra azért nem számított senki. Én biztosan nem.
Jártunk a hivatalban, s egyeztettünk a Polgármester úrral, valamint a Főkertész asszonnyal, s a beszélgetést segítette a terület önkormányzati képviselője is jelenlétével.
A hivatalos felmérés szerint eddgi 6db fa pusztult el teljesen a sétányon, s az önkormányzat csak az 5 évnél fiatalabb fákat tudja locsolni erőforrás hiján. Az OMSZ parkban 160 db 5 évesnél fiatalabb fa található, s 103db fa 3 évesnél is fiatalabb, így a prioritás a fiatal fákat illeti meg, amihez pilot jelleggel lakossági összefogást, mobilappot fejlesztettek, s így nyomon is lehet követni a kezdeményezés hatékonyságát.
A területünkön a főkertész asszony első sorban szárazságot tűrő fajokat részesít előnyben, gyümölcsfák esetében főként diót, de jól bírja a szárazságot a mandula is. Egyenlőri a hivatal ezekkel tervez. A beszélgetés során jeleztem, hogy ezeket én személy szerint nem igazán tudom támogatni a Béke sétány területén. (tekintettel arra, hogy jelenleg is jelentős számban van már diófa, s alatta nem marad meg semmi, a leveleinek a komposztálása is kiemelt figyelmet igényel, mivel nem komposztálható a többi növény szerves maradványaival) – nem beszélve a lehulló termés minőségéről és a kutyák viszonyáról a dióval.
Cserébe a sétányon található régről egy zöldségmosó és hozzá egy szép nagy, közel 2m átmérőjű ásott kút, ami a tervek szerint ki lesz nyitva, hogy lássuk mi található még a betonfedél alatt.
A főkertész asszonnyal történő beszélgetés során kiderült, hogy a Béke sétányt viselte meg leginkább az idei nyár, s ide jutott a legkevesebb erőforrása a hivatalnak, a terület gondozását illetően.
Jó hír: felvetettük, hogy esetleg a lakosság részéről (tőlem biztosan) megoldható az, hogy a rendelkezésünkre álló kútból szívesen szivattyúzunk egy IBC tartályba, ha az önkormányzat biztosítja azt az öntözéshez, amiben miután felmelegedett kicsit, vagy hajnalban, mikor hűvösebb minden, akkor ki lehet engedni a növényekre, a gyökérzethez a vizet. Ennek a gondolatnak aztán több alternatívája is elhangzott, egyenlőre átgondolja a hivatal, hogy mit lehet tenni, s melyikkel terheli legkevésbé a lakosságot. Ugyanakkor ha sikerül megoldani azt, hogy van valahol vízvételi hely egy ilyen tartályból, akkor az OMSZK park mintájára itt is beszállhatunk locsolni a területet a tartályból vödrökkel, amit a fáknál, vagy a tartálynál lehetne elhelyezni.
A lényeg, hogy elindult az egyeztetés, és készülünk a jövő nyárra, hogy egy sokkal zöldebb és hűvösebb parkot tudjunk magunk körül.
Ha valaki szeretne csatlakozni a kezdeményezéshez, a szervezésbe, az együttgondolkodásba, ne tartsa vissza magát, keressen az elérhetőségeim egyikén.
A márciusi egyeztetés folytatásaként csak annyit tudtunk meg, hogy készülnek a tervek a parkolók kialakításáról, de erről több szó nem hangzott el sajnos, pedig már nagyon megnéznénk a terveket.